A kis Sándor Félegyházán töltötte gyermekéveit a hatodik esztendejéig. A szülők a gyermek keresztszüleivel Martiny Károly és Viczián Jánosékkal jó ismeretségben éltek és a fiut gyakran kiskőrösre vitték, ahol ott tartózkodása idején az iskolát is látogatta. De a cseperedő gyermek ez ideig nem járt rendesen iskolába. A rendszeres iskolázást Kecskeméten kezdte meg az ottani evangélikus iskolában.
Kada Elek polgármester, Lauko Károly evang. lelkész, Gömöry Frigyes nyug. árvaszéki elnök, Kecskemét város volt főjegyzője és Rhúz Béla (utóbbi kettő Petőfinek anyai ágon rokona) támogatásával sikerült néhány, eddig ismeretlen adatot szereznem azon esztendőkből, amelyeket a költő gyermekkorában a „hírös város"-ban töltött.
Igy tudtam meg a következőket: A Hrúz-család, amelyből Petőfi anyja származott, Felső-Magyarországból jött Pest megyébe és egyik ága Kecskeméten telepedett meg. A sok tagból álló család gyermekei szétházasodtak a megyében, s Petrovics István, domonyi székálló legény is itt ismerkedett meg Hrúz Máriával, Petőfi anyjával, akit 1818. szeptember 14-én Aszódon oltárhoz vezetett.
1828-ban Petrovics Istvánnak jól jövedelmező székbérlete volt Félegyházán. Innen gyakran járt Kecskemétre, ahol Rhúz Mihály odavaló gazdálkodóhoz szállt, aki rokona volt feleségének (Voltaképpen őt is Hrúznak hivták, de mivel mindenki Rúznak ejtette ki a nevét, ő a h betüt az r után tette, s attól kezdve gyermekei is így írják nevüket.)
Ő beszélte rá Petrovicsot, hogy hatéves kis fiát hozza Kecskemétre és járassa az ottani ev. iskolába, hol az időben a szigoruságáról és rendszeretetéről híres Schifferdecker Dániel volt a tanitó. Petrovics 1828 május hónapjában el is hozta fiát, s miután május 10-én az iskolába beiratta, Rhúzék gondjaira bizta. Rhúz Mihály öt gyermeke közül a két kisebbik fiu: Mihály és Benjámin szintén az ev. iskolába jártak. A Rhúzék háza közvetlen közelben, mintegy ötven lépésnyire olt az iskolaépülettől, azon ahelyen, ahol most a Beretvás-fogadó van. Rhúz felesége korán elhalván, a legidősebb leány: Erzsébet volt a család gondozója.
Rhúz Erzsébet, Petőfi gyermekkori gondozója.
(Egykorú olajfestmény után)
Ő gondozta a kis Petrovics Sándort is, akit nagyon szeretett s tréfásan Vicskónak (valószinűen a Petrovics név után) szólitgatott. És a kis Vicskó vigan élte napjait Kecskeméten, s míg az iskolában szorgalmasan tanulta az ábécét, otthon sokat játszott a homokban, ai gyönge szervezetére jótékony hatással volt. Venyige-pálczikával a kezében, gyakran be-beszaladt az utczáról és kérte Erzsi néni-t, hogy csináljon neki ostort. Alkonyatkor a gyermekek rendesen körülülték az asztalt. Ilyenkor Rhúz Erzsébet, akinek nagyon szép hangja volt, dalolt nekik. Azon időben volt a legkedveltebb dal a „Cserebogár, sárga cserebogár", amiről később Petőfi is megemlékezett egyik költeményében. Valószinüen az ott hallott dal csengett a költő fülébe, mikor hosszú évek multán gyönyörű költeményét megirta. Majd meséket mondott Erzsi a gyermekeknek, amelyekben gyönyörűsége telt a kis Sándornak. Rhúz Erzsébet kétségkivül hatással lehetett a 6-8 éves gyermek fogékony lelkére. Akik ismerték, mondják, hogy igen olvasott, művelt, ábrándos leány volt. Egyébként soha sem ment férjhez, s mint öreg kisasszony halt meg Kecskeméten. Lauko Károly, Kecskemét evang. lelkésze még ismerte őt. Előtte is gyakran emlegette Petőfi Sándor.
- Igen eleven, de nagyon jó természetű, szelid gyermek volt az én Sándorkám - szokta mondani. - Ugy viseltem gondját, mintha az enyém lett volna.
Petrovics Sándor két évet töltött Rhúzéknál: 1828 és 1829-ben lakott náluk. Vakócziózni haza vagy rokonaihoz: a Dinga családhoz ment, hova szülei is ellátogattak. Az egyik Dinga-leány, akit Kovácsay (Kovátsay) István kecskeméti szürszabó vett feleségül, úgynevezett „garasos keresztanyja" volt Sándornak.
Az 1829-ik iskolai év vakáczióján Kovácsayék meglátogatták Petrovicsékat. Ekkor tudta meg szóbeszéd közben Kovácsayné, hogy a kis Sándor már két évet töltött Kecskeméten, s hogy az ottani evangélikus iskolában tanul. Tréfálkozva szemrehányást tett Petrovicséknak, hogy miért nem hozzá adták a Sándorkát, akihez némi jussa is van, mivelhogy keresztanyja a fiunak. Ekkor határozták el Petrovicsék, hogy a következő iskolai évben Kovácsayékhoz adják a fiut.
Ugy is történt, 1830-ban Petrovicsné behozta hát Kecskemétre, s a Kovácsayné komaasszony gondjaira bizta.
Mikor évek előtt Kecskeméten jártam, még élt Kovácsay Júlia, Kovácsay István unokahuga, aki 1830-ban Petrovics Sándorral járt iskolába és rokonainál naponként találkozva, játszótársa volt a kis Sándornak. E tisztes matrónának az utóbbi években kisdedóvója volt a kecskeméti második tizedben.
Mikor fölkerestem, érdekes dolgokat mondott.
- Édes anyámmal - beszélte Kovácsay kisasszony - naponként eljártunk nagybátyámhoz, Kovácsay szürszabóékhz, s a nyári délutánokat rendesen rokonlátogatásban töltöttük. Egy délután, mikor ismét átmentünk hozzájuk, azzal fogadta Kovácsayné anyámat,. hogy rokonokat vár Félegyházáról. Elmondta, hogy Petrovics mészáros ma hozza el a fiát, aki náluk lesz szálláson, s itt jár iskolába. Én akkor 8-9 éves lehettem. Egyszerre parasztszekér állt meg a ház előtt. Petrovicsné érkezett meg a fiával. Kovácsayné rögtön eléjük sietett a kapuba. A czókmókot, amit magukkal hoztak, a kocsis hordta be a tornáczra és letette az ott lévő asztalra. Még most is élénken emlékszem, mintha csak ma láttam volna, hogy Petrovicsné, aki középtermetű, inkább alacsony nő volt, fekete kis csipke-főkötőt viselt a fején és az akkor divatos szőrruha volt rajta. Jóságos, mosolygó arcczal tette kezét kis fia vállára, s úgy lépett a szobába. A fiut én akkor 8-9 évesnek néztem. Gyönge, vékonycsontu, kis barna fiu volt, csinos, szabályos arczczal és göndör, sötét hajjal. Petrovicsné nagyon kérte Kovácsaynét, hogy vigyázzon Sándorkájára, akit eddig is csak nagy őrizettel birt fölnevelni. Határozottan emlékszem - később anyám is gyakran emlegette - Petrovicsné mondására, hogy mikor a fia megszületett - ökölnyi csöppség volt. Szalvétába kötötték, megmérték és igen könnyünek találták. Azután az egyik komaasszony tanácsára úgy fürösztötték, hogy a langyos vízbe kevés spirituszt is öntöttek. Igy erősitgették, hogy megmaradjon.
Petrovicsné még arra kérte Kovácsaynét, hogy fiának ozsonnára is kávét adjon. De erről ne szóljanak az urnak. Ezt majd ő fogja megfizetni... Később gyakran találkoztunk ott Petrovicsnéval. Amikor csak tehette, átjött Kecskemétre és meglátogatta fiát, akit minden alkalommal szeretetével halmozott el. Kovácsayné is szerette a kis Sándor, kedvezett is neki, mert szelid, jó gyermek volt, nemcsak otthon, hanem az iskolában is...
Míg Sándor Kecskeméten végezte az elemi iskolát, a félegyházi bérlet lejárvánm, szülei Szabadszállásra költöztek. Ez idő alatt a család egy új taggal is szaporodott: Istvánnal.
1831 elején Sándort is hazavitte atyja Szabadszállásra, hol a fiut fél éven át Ujlaky István református tanító előkészitette az algimnáziumi osztályra. Ujlaky följegyzései szerint ez időben a gyermek szelid magaviseletü, de kissé nyakas, önfejű és magába vonuló volt.
Az iskolai év kezdetén, szeptemberben, Petrovicsné kocsin útrakelt fiával a tolnamegyei Szentlőrinczre. Ott kosztra és lakásra Hittig János jegyzőnél helyezte el fiát és beiratta az algimnáziumba.
Boldog gyermekkori örömök közt telt el az a két év, melyet Sándor itt töltött. A jegyző-család gyöngéd szeretettel környezte; Málika, a jegyző leánya pedig testvérként osztozott meg mindenben a kis kosztos diákkal, aki ugyancsak nehéz szivvel vált meg az anyjától, mikor az visszautazott Szabadszállásra. De a jó bánásmód, s egy-két meghittebb iskolatárs, akikkel megbarátkozott, feledtették vele az édes anya távollétét.
Hittigéknél Sándor csak egy évet töltött, mert Hittiget a következő évben a majosiak választották meg jegyzőnek, s családjával oda költözött. Sándor ekkor Németh Ferencz tanítóhoz került, ahol szintén jó sora volt.
A serdülő gyermek az iskolában csakhamar feltünt korát meghaladó tudásával és egyike lett a legjobb tanulóknak. Általában komolyság mutatkozott magaviseletén. Jellemének vonásai e két év alatt kezdtek kibontakozni. Egyrészről a bátorság, határozottság és dacz, másrészröl a természet szeretete és az érzelmek bősége jellemzik kialakuló egyéniségét. Az előbbieket atyjától, az utóbbiakat anyjától örökölte. Gyermeki lelkének legszebb megnyilatkozása a természetért rajongás. Órákig elheverészett a Sió partján, figyelvén a ragyogó égboltot, a tovaszálló felhőket, a fölhangzó madárdalt és ilyenkor képzeletében feltünt a Kúnság napfényes rónasága: szépséges szülőföldre, mely már gyermeki lelkének is tündérszigete volt.
Ettől a gyermekmagányosságtól, ettől a merengéstől termékenyülhetett meg a lelke. Ebből bontakoztak ki és kaptak szárnyra később gondolatai és érzelmei. És midőn a szünidőre hazatért és a délibábos rónaság jegenyéinek sudaras árnyékában tovább szőtte a merengést, - a kis mészárosgyerek már akkor lelkében hordta a lángész szikráját.
*
Petőfi-Könyvtár
czimmel, a Petőfi-kultusz ápolására, a lánglelkű költő életviszonyaira és költészetére vonatkozó adatok összegyüjtése, feldolgozása s részben a nemsokára készen álló Petőfi-ház anyagának ismertetése czéljából uj vállalatot inditunk meg, mely kéthavonkénti 8-12 ives füzetekben fog megjelenni, izléses kiállitásban, illusztrálva. E füzetek később (számra 30 füzet) 15 diszes kötetben bocsáttatnak a közönség rendelkezésére.
Petőfi költészete kimerithetetlen kincsesbányánk s a vele foglalkozás mindig édes gyönyörüség. Azt hisszük, nem végzünk fölösleges munkát, midőn a szétszórt adatok csoportositásával hozzáférhetővé akarjuk tenni a rengeteg anyaghalmazt s előkésziteni próbáljuk egy még mindig hiányzó, kimeritő és hiteles Petőfi-repertorium nagy munkáját. (...)
*
BEVEZETÉS
PETŐFI SÁNDORT, ki a magyar szabadságszeretet örökéletű dalaival ajkán tért a halhatatlanságba, jellemileg és alakilag teljesen kidomborodó ember képében csak ugy adhatjuk át a jövő generácziónak, ha mi, akiket tőle még csak egy emberöltő választ el, teljesitjük azt a tartozásunkat, hogy összegyűjtünk minden relikviát és följegyzünk minden eddig még ismeretlen adatot, mely reá vonatkozik.
A Petőfi-társaság megtisztelő megbizásából - amennyiben hirlapirói elfoglaltságom megengedi - évek óta járom az országot; egyenként fölkeresem a nagy költő életében emlékezetes helyeket, s ahol lehet: emléktárgyait a társaság számára összegyüjtöm és a ég életben lévő kortársak előadása után minden adatot följegyzek a költő életéből.
E memoir-gyűjteményemből valók azon adatok is, melyeket itt a könyvben feldolgoztam.
Eddigi kutatásai során sikerült Petőfi Sándor több eredeti kéziratát összegyüjtenem, melyek közt ismeretlen és kiadatlan is van. Megszereztem néhány művének sajátkezű dedkácziójával ellátott első kiadását; a „Szerelem gyöngyei"-nek ama selyemkötésű példányát, melyet a költő 1845-ben magfa készittetett Mednyánszky Berta számára; az ágyat, melyben a költő született; almáriomát, ládáját, borjádi iróasztalát, székét, padját, csutoráját és más kedvesebb emléktárgyát; az 1848-ban kiadott és utczán árusitott hazafias költeményeinek több nyomtatott példányát és Napló-ját; egykoru kül- és belföldi lapokat; megzenésitett dalainak első és későbbi kiadásait; számos róla irt életrajzot és tanulmányt; továbbá képeket, szobrokat és érmeket.
Kiegészitettem e gyüjteményt Szendrey Júlia, Petőfi István és Petőfi Zoltán költeményeinek, leveleinek kézirataival és olyan iratokkal, okmányokkal, melyek a költőre és családja tagjaira vonatkoznak.
Szendrey Júlia ereklyéi közt van egy szürke és fehér csíkos nagy selyemkendő, melyet Petőfitől kapott ajándékba; egy 1849-ből való, halálfőt ábrázoló hímzés (Szendrey Júlia sajátkezű munkája) és egy porladozó szegfü-bokréta. Ez utóbbit tisztelői küldték neki (...), amikor mint politikai fogoly egy napig a régi „Neugebäude" börtönlakója volt.
Petőfivel a költővel foglalkozni mindig gyönyörüsége volt lelkemnek, Petőfiről pedig mint emberről följegyezni mindazt, amiket róla alkotott szeretetteljes vonásokban szavahihető emberektől hallottam, legkedvesebb foglalkozásom volt a multban és lesz a jövőben is!
Kéry Gyula.
*
Forrás: Kéry Gyula: Friss nyomon- Petőfi-Könyvtár, I. füzet Bp., 1908.
Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
A „Vasárnapi Ujság”-ban 1868. december 27-dikén közöltük Petőfi utolsó költeményét, melyet Mező-Berényben írt „Szörnyű idő” cím alatt. Ekkor már útban volt Erdély felé, hol aztán az utolsó csaták zajában, ha valamit írt is, az végképp elenyészett. Ugyanez átutazás alkalmával írta Mező-Berényben utolsó, fennmaradt prózai dolgozatát, melynek címe „Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig.” (1849.)
(...)