Tán én nem tudnék írni
Mindig jó verseket?
De szívem főerénye
Az emberszeretet.
Valóban!... már pedig ha
Mindig csak jót irok,
Mivé lennének úgy a
Szegény kritikusok?
Időnként valamicske
Ezeknek is csak kell,
S ők minden hulladékot
Gyönyörrel falnak fel.
Rágódjanak szegények,
Csak élősködjenek!
Hiszen, ha nem csalódom,
Tán ők is emberek.
*
Petőfi verseit a reakciós kritika valóságos pergőtűz alá vette. E támadásokra válaszol ez a gúnyos költemény.
