„... a természet tanított tégedet.”
PETŐFI: Arany Jánoshoz.

ELSŐ KÖNYV.
1823 jan. 1 – 1839 febr. 15-ig.

„Úgy hiszem, emlékeztek még arra az alacsony,
köpczös mészárosra, ki egykor a félegyházi, szabad-
szállási és szent-miklósi mészárszékeket arendálta.
Az az én apám.”
Nyilt levél „a kis-kúnokhoz”.
*
„Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon.”
Szülőföldemen.
*
„S megfürösztöm arczát szemeim könnyével,
Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros...”
A jó öreg kocsmáros.
*
„Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között...”
Karácsonkor.
*
„Jött az idő, mely soha meg nem állott
S miként a szélvész a virágot,
Elvitte boldog gyermekségemet.
Gyermekkori barátnémhoz.

I. FEJEZET
A költő szülei

A Petrovics-család. – A költő nagyatyja. – Apja és anyja. – Házasságuk. – Jellemök. – Mit örököl tőlök? – Szüleinek befolyása életére és költészetére. – Családfája apai részről.

A Petrovics-család, melyből a költő származott, eredetét a XVII. századig bírja fölvinni s eredetileg Pozsony-vármegyében lakott,. I. Leopold a családból Petrovics Mártonnak és Jánosnak Laenburgban 1667-ben czímert adományozott, melyest 1668 márcz. 30-án (feria quata prox. post dominicam Judica) Vág-Újhelyen kihirdettek.* (* A Turulban a nap hiában márczius 21-re van téve. /Csergheő G.: Petőfi S. származása és czímere. 1889. 185. l.)

            Az említett Mártonnak két fia volt: Pál és György, kik az 1754 szept. 19. és 1770 febr. 7-én kelt tanúvallomási jegyzőkönyvek szerint 1754 előtt Pozsony-megyében, Mátyás földén, Kajal helységben laktak. Azonban közűlök György mg 1754 előtt Nyitra-megyébe, Agácsra költözött, hol négy fia született: Márton, György, Tamás és János; amaz György, emez János nevű fiával.* (* E származási levezetésben több homályos rész van. Ha a Petrovics-család ez ágából származott is a költő, a mi bizonyos, az azonban nem egészen bizonyos, hogy ez a Tamás és János ugyanazok az Aszódra költözött Tamással és Jánossal. E homályos részek megvannak ott is, a honnan ez adatokat merítjük. Turul. 1889. 185. l. Csergheő Géza: Petőfi S. származása és czímere. U. ott a czímerkép is.) Ez a Petrovics Tamás volt a költő nagyatyja.

A költő családja tehát nemes és pedig „armalistica familia” volt, eredeti nevén Petrovitz.* (* A költő apja kezdetben nevét szintén „Petrovitz”-nak írta, így pl. a Kis-Kőrös városával 1821 szept. 6-án kötött szerződés alá így íta a nevét, a szerződésben pedig „Petrovicz”-nak van ismételve írva; így olvassuk nevét a városi számadásban is 1823-ig. Ettől fogva magát Petrovics-nak (Petrovits) írja és hívja. E kis névváltoztatás az akkori jegyző, Raksányi József műve, ki e magyarosabb hangzást ajánlta neki. Ez a szerb hangzású alak vezetett némelyeket arra, hogy őt rácz vagy szerb eredetűnek mondják. V. ö. Meltzl-nél: „Petőfi’s Familie war zweifelsohne serbischen (nicht slovakischen) Ursprungs, obschon zunächst aus den nördlichen Aszód südwärts gewandert.” Wolken. Lübeck. Előszó.)

            Ezt úgy a költő,* (*A költő Lapok Petőfi S. naplójából cz. jegyzeteiben említi is nemességét: „... nem is szemrehányásképen mondtam ezt el a nemességnek, melyhez magam is tartoztam...” 10. l.), mint apja tudták, sőt a nemeslevél megvolt még 1835 tájá is birtokukban; ma már azonban ismeretlen. Az apa büszkélkedett armalisával, dicsekedve mutogatta; a költő azonban csak egyszer említi nemességét a márcziusi napok után s akkor is mint már multat, mint a ki democraticus elveinél fogva minden kiváltság ellensége volt.* (* V. ö. Balló Rudolf: Petőfi szüleiről. /Fővárosi Lapok. 1886. 677. l.)

            A költő nagyatyja, az Aszódra költözött Tamás, a család hagyományos foglalkozása szerint, mészáros volt. E mesterséget folytatta Aszódon is, a hol másodszor nősülvén, 1773 január 21-én, 30 éves korában nőül vette egy aszódi polgár leányát, a 22 éves Salkovics Zsuzsánnát. Ez a nő lett a költő nagyanyja, a ki tehát Salkovics-leány volt; innen a két család rokonsága.

            A Salkovicsok szintén a felvidékről költöztek le, t. i. Bakabányáról és Salkovics Dániel fia, György, már 1753-ban aszódi lakós, hol Linczeni Zsuzsánnát vette volt nőül. Ennek testvére, Pál, Mező-Berénybe (Békés-.) költözött, kinek leánya volt az Orlay Petrics Soma anyja. Ugyancsak neki volt három fia is: Mihály, utóbb mészáros Székes-Fejérvárt s mint ilyen, szomorúan folyt be a Petőfi-család tönkrejutásába, Péter, tagosítómérnök Ostfi-Asszonyfán és Dani, a ki a mészáros mesterség megtanulása végett több ideig lakott a költő szüleinél. E szerint a költő és Orlay, nagyanyai révén, másod-unokatestvérek voltak.

            Petrovics Tamást nejével tudós és nagytiszt. Hajnóczy Sámuel ev. lelkész eskette meg, a Martinovics-féle összeesküvésben részt vett Hajnóczy József apja. Tamás még ez évben elköltözvén Aszódról, egy ideig a nógrádi széket bérelte, hol Anna és Zsuzsánna nevű leányai születtek; 1786-ban újra aszódi székbérlő, hol jul. 11-én születik fia, Mihály. Ekkor már tekintélyes, vagyonos polgár lehetett, mert fia kereszt-szülei: Szlezák András, egy régi aszódi följegyzés szerint „vir meritissimus” s ennek neje, Linczeni Év; valamint tekintélyes aszódi polgárok a többi komák is: Vas Ádám, a Podmaniczky báró szakácsa, Menyes István csizmadia, ki vagyonos, heves-megyei származású ember volt.

            A három évi bérlet leteltével 1789 elején Aszód közelébe, Kartalra költözik, hol márczius 8-án Erzsébet nevű leánya születik s keresztkomákul újra az előbbieket hívja meg Aszódról. Ugyanitt született 5-dik gyermeke, István, költőnk atyja, 1791 aug. 15-én, kinek keresztelőjére a régi komák megint megjelennek, kivéve a közben elhúnyt Menyes Istvánt; de már részt vesz a családi örömben Vas Ádám felesége, Zlehovszky Mária is. Kartalról a három év leteltével, 1792-ben Valkóra megy lakni: ott 1794 szept. 25-én János nevű fia született; ugyanitt adta férjhez 1796 máj. 2-án Anna leányát Hudecz Mihály aszódi szabóhoz, 1801 január 11-én Zsuzsánnát Miklián Györgyhöz s mindkét lakodalom Aszódon történt.* (*Gyöngyösi L.: Petőfiék Aszódon. /Aszódi algymn. ért. 1886/87.) Hol lakott ezután Petrovics Tamás, nem tudjuk; 1802 elején e vidéktől távolabb vett bérletet; csak az bizonyos, hogy 1815-ben tér vissza megint Aszódra, fia, István pedig 1818-ban szabadszállási székbérlő lesz s ő, ki e fiával együtt maradt, vele ment s hihetőleg ott halt meg.* (*Valószínű, hogy több helyen lakott, tekintve azt, hogy egy bérletidő 3-3 év volt, s tekintve a családnak, úgy látszik, természetében levő vándorló kedvét. /Vörösmarty László: Petőfi születéshelye és gyermekkora. Vasárnapi Ujs. 1857. 26. l.)

            Nem bizonyos az sem, hogy milyen nevelést adott fiainak; de az az elemi oktatásnál magasabb nem igen lehetett. A költő apja tudott jól olvasni, egy pár névaláírásából következtetve, meglehetősen írt* (*Facsimilében l. aláírását P.-M.V. 124. l. után, melléklet.) s tudjuk, hogy mint bérlő, számadásait maga vezette; az olvasás pedig egyik főélvezete volt. Az apa talán ezt az István fiát szerette legjobban, mert állandóan maga mellett tartotta, mikor már leszolgálta is a legényi időt s a czéhszabályok szerint mesterré lehetett volna. Így István csak 1815-ben kezdte meg a szokásos legényi vándorlást, majdnem 24 éves korában; ekkor történt, hogy Maglódon állapodott meg hosszabb időig, a hol a költő anyjával, Hrúz Máriával ismerkedett meg.

            A költő családjáról anyai részről mindeddig nagyon keveset tudhatunk. Aszódon 1802 tájt tanító volt egy Hrúz György, a ki 1781-ben itt vette nőül nemes Koncsek Juditot s jó viszonyban élt úgy a Salkovics-, mint a Petrovics-családdal. Ennek hivására költözött ide Liesnóról, Turócz-megyéből, Hrúz János, a költő anyai nagyatyja, feleségével s gyermekeivel: Máriával, Jánossal, Évával és Annával együtt, hol csizmadia mesterséget folytatott.* (* Sallai Endre úr levele a szerzőhöz Szabadszállásról. Szabadszálláson 1892 jan. 2-án halt meg Herpai Jánosné, kinek anyja a költő anyjának testvére, a fönt említett Hrúz Anna volt.) A család fönntartása nehéz levén, az időközben Maglódra átszármazott Hrúz György tanító magához hívta a legidősebb leányt, Máriát, félig családtag, félig cseléd minőségben. Azonban a nagybátya kedvetlenül, mogorván fogadta hugát, nemsokára öregsége miatt hivatalát is el kellett hagynia, s ekkor nem tartotta őt tovább magánál, hanem beszegődtette a maglódi evang. lelkészhez, Martiny Mihályhoz.

            Így történt, hogy naponként eljárván a mészárszékbe, megismerkedett a költő atyjával, ki mint székáll legény, apró kedveskedéssekkel igyekezett őt megnyerni. Azonban Mária már szerelmes levén egy Lányi Samú nevű ügyes csizmadialegénybe s ez viszont szeretvén őt: a két ifjú versenyre kelt a leányért. Időközben Martiny Mihályt Kis-Kőrösre hívták meg papnak; ő aztán Máriát Pestre szegődtette el egy Weisz károly nevű szappanoshoz a régi Király-utczában, a terézvárosi r. kath. templom szomszédságában, hol egy évig maradt. Ekkor, minthogy Lányi Samú időközben megházasodott, haza ment apjához Aszódra s itt mosónénak állott be a br. Podmaniczky-udvarba.

            Ekkor már Petrovics István apjával együtt, mint láttuk, újból aszódi székbérlő volt s itt az ismeretséget megújítván, sietett megkérni a leányt, a ki hozzá is igérkezett. A vőlegény erre Szabadszállásra ment, kibérelte a mészárszéket 1818-1821-ig s ugyanott, mint új lakóhelyén, az ev. ref. templomban magát háromszor kihirdettette, miről a bizonyítvány 1818 jul. 16-ról kelt.* (*A szabadszállási Házasodtak anyakönyvében ez az adat olvasható: „1818., julius hó 16., Petrovics István, Aszódról való, de most Szabadszálláson lakó székarendásnak, ki Aszódon lakó Hrúsz János, h. l. /hajadon leányát/ Máriát jegyzete el, a 3-szori hirdetésről bizonyságlevelet adtam.” /Vasárnapi Ujság. 1857. 26. l. Vörösmarty L.: Petőfi S. születéshelye és gyermekkora.) Erre már szeptember 15-én Aszódon megtartotta az esküvőt s nejét haza vitte Szabadszállásra. Az esketés tanúi voltak: Schön József, tekintélyes aszódi polgár és neje, Mária, továbbá nemes Vostjár György és neje, Szanta Judit.* (*Baló Rudolf /Petőfi szülőiről. Fővárosi Lapok. 1886. 677. l./ s utána Fischer Sándor /Petőfi élete és művei 5. l./ tévesen azt írják, hogy az esküvő 1819 szept. 19-én történt. Ez nem áll, a mint ez kiviláglik az esketési anyakönyvi bejegyzéséből, melyet magam írtam ki s a következőleg szól:

A költő apját, ki ekkor huszonhét éves volt, úgy e, mint későbbi életéveiből erős, vállas, alacsony, zömök termetű embernek rajzolják.* (*A költő is azt írja apjáról, hogy „alacsony, köpczös ember”. /Nyilt levél a „kis-kúnokhoz”. Baróti: Petőfi újabb reliquiái. 8. l.) Sass István 1849-ből írja: „középtermetű, széles vállú, magas, kopaszodó homlokú, szőke hajú s kevéssé elhízott testalkatú volt. Még hatvanas létére is egyenes tartású. Bátor tekintete mellett arczán szelid kifejezés ült.* (*Látogatás az öreg Petőfiéknél Váczon. /Vasárnapi Ujság. 1884. 52. sz.) Arcza állandóan piros, majdnem vörösbe átmenő volt s a vidék szokása szerint mindig magyarosan, kurta, zsinoros dolmányban járt. Általában is magyarságára sokat tartott s nem szerette, ha a mint ez Szabadszálláson gyakran megtörtént, tót eredetét emlegették. Egyszer össze is verekedett ezért. Magyarúl egészen jól, alföldiesen beszélt, „keresetlen, tiszta magyarsággal”; otthon hallgatag volt, ritkán mosolygott, de társaságban szeretett sokat beszélni, folyékonyan s zamattal tudott valamit eléadni, népies kifejezésekkel, eredeti ötletekkel fűszerezve s tiszta, átlátszó nyelven; ezért, de meg azért is, mert a hasonló állásúaknál vándorlásai s tanúltsága miatt többet tudott, szívesen hallgatták. Véleményében szilárd, daczos, hajthatatlan természetéhez képest, kivált, ha ellentmondásra talált, könnyen fölhevülő tűzzel, indulatosan beszélt. E mellett különösen szeretett lapokat olvasni; később a fia által neki megküldött szépirodalmi lapokban nagy gyönyörűsége telt s feleségének is felolvasta őket. Családjával szemben épen olyan szigorú, mint a mily hajthatatlan s ellentmondást nem tűrő természetű volt; mértékletesen élt, sokat dolgozott; gyakorlati eszejárásával minden oly foglalkozást megvetett, mely nem a kenyérkeresetre czéloz s fáradozásai tudatában családjától feltétlen engedelmességet kívánt. Vérmérséklete az állandó tevékenységen kívül, folytonos vándorlásra ösztönözte; nem bírt soká vagy épen állandóan egy helyt maradni; mint apja is, folyton változtatta bérlete helyét s nem egyszer történt, hogy a jobbat rosszabbal cserélte föl. Szeretett lóháton járni, csak lovon szokta fölkeresni jó barátját, úgy mint ellenségét, mondá magáról s a forradalomkor még 58 éves korában is lóra ült és harczolni ment Jellasich ellen.

            Felesége majdnem mindenben teljes ellentéte. Arcza hosszúkás, idősebb korában beesett, sárgásbarna, termetre kicsiny, soványságra hajló, „kedveskedő beszédű, engedékeny, szelíd természetű asszony volt”; „hajzata ép oly gazdag s fekete, mint fiáé”. Csupa jó szív, nyájas, érzelmes, egyszerű természet, szintén sokat dolgozó, minden munkájában nagyon tiszta házi nő, ki ifjabb korában folyvást könnyű fehér főkötőt viselt. Gyermekeit csak szerette, velök szigorral sohasem bánt; s bármit tettek, védelmökre kelt apjok ellen. Megható vonás e jó nő életében, a mint őt a gyakran földühösödött apa és gyermekei között látjuk, kivált midőn Sándort kitagadta vagy midőn színésszé lett s az apa megtiltotta, hogy valaha még küszöbét átlépje. A míg fia Kecskeméten, Sár-Szent-Lőrinczen, Pesten, Aszódon tanúl, anyai gondoskodása kiapadhatatlan s utóbb is, habár fia pályaválasztásában megnyugodni ő sem tudott, szeretete iránta soha sem ingadozott.

            A költő apjának és anyjának tulajdonait egyaránt öröklé. Külsejére nézve anyjához hasonlított tekintete, hosszúkás arcza, bőrszíne, sűrű fekete haja;továbbá tőle örökölte hallgatag és magányt kedvellő természetét, érzelmeinek lágyságát és melegségét s fogékony kedélyét a behatások iránt. De másfelől heves, lobbanékony s elhatározásaiban épen oly megingathatatlan volt, mint apja. Tőle örökölte egyszersmind a nyughatatlan természetet, az utazás, vándorlás kedvét, mely a folyton változó benyomások, a sokféle hatások iránti fogékonysággal kapcsolatban lényegesen hatott költői sokoldalúsága kifejlésére. Továbbá apja szellemi tulajdonai közül erős magyarsága, eléadó képessége, elbeszélő módjának tisztasága, eredetisége és zamata is feltalálható a költőnél. Azonban nála ez a vonás a kifejezés művészetévé és sokoldalúságává emelkedvén, magas költői erővé vált. Röviden, benne apjának és anyjának alaptulajdonai föltalálhatók, de nagy arányokban s ezért szellemi alkatának leglényegesebb alkatelemei: a fellobbanó szenvedély és lágy érzelmesség. E szerencsés öröklés tulajdonai voltak egyszersmind jellemének kifejtői, erősítői. Nélkülök a balsors csapásai között lelkének tisztaságát nem bírta volna megőrizni; de akaratereje fölül emelte minden szenvedésen, megaczélozta minden csapás ellen; másrészről érzelmeinek nemessége és őszintesége megmentette attól, hogy a balsors keserű sugalmaira hallgasson, hogy a pessimismus, világfájdalom, embergyűlölet vagy kétségbeesés állandó martaléka legyen, a mint ez sokat küzdő egyéneknél gyakori. Az egész külvilág, az élet összes szenvedései közt tisztán megőrizte az élet szeretetét, lelkének naiv idealismusát és épségét; ez az idealismus meg képessé tette azokra a nemes felhevülésekre, melyekben a ború, harag, elkeseredés, embergyűlölet, röviden a legkeserűbb hangulatok ép úgy visszatükröződnek, mint az élet derűje, kedves, édes mosolya, a csapongó érzelmek, a nyugodt szemlélődés, a szerelem érzelmének változatai.

            De szülőinek ezek az eltérő vonásai nem csak az öröklés útján folytak be jellemére s költői természetére: kihatottak életére is. Apja hirtelenkedő, indulatos bánásmódja a daczot, heveskedést, a gyors elhatározás készségét még növelte benne s ezek életének nem egy fordulatán folytak be végzetszerű hatással; másfelől a sohasem lankadó anyai szeretet vigasztaló és emelő ösztönként kíséré az élet minden viszonyai között s benne épen oly olthatatlan gyermeki szeretetet ébresztett. E benyomásokat átvitte költészetébe is. Szülei gyakran szerepelnek verseiben és pedig a gyermeki szeretet gyöngédségével; egész szíve csupa érzelem, mikor rólok ír s apja sorsáról megható képet ad. A jó öreg kocsmáros cz. költeményében. Máskor kedélyes, jóakaratú humorral szól róla; de haraggal vagy bosszúsággal sohasem, habár ifjú korában gyakran éreztette vele túlzó szigorát. Anyjáról mindig a leggyöngédebb érzelmek közt emlékezik meg; sőt a jó, gondos anyák iránti szeretetét átvitte az életbe is és míg az elhalmozó előzékenység terhére volt, az egyszerű, melegen érző házinők előtt kedélye teljesen megszelidült, rólok anyja jutván eszébe. Így mondja a Pákh Albert anyjáról: „nem fogom én elfelejtni a családanyát, ki egyszerű és jó, mint az én anyám”; így rajzolja pár meleg sorban Arany János feleségét is az Úti levelekben. Innen van, hogy a gyermeki érzés költészetének egyik lényeges vonása s őt vitte be állandóan költészetünkbe. Midőn pedig oly helyzetbe jutott, szülőinek gyámola, fönntartója lett s 1848 elején, mint boldog ifjú házas, egyszer így szólt Jókainak: „majd meglátod, hogy most fogom megírni a legszebb szerelmes verseimet: egy egész kötet költeményt – az anyámhoz.” Hozzá is fogott; de a forradalom tervében megakadályozta.

            Ez a költő családi és szellemi leszármazásának története, az ismert adatok alapján, mely érdekesen mutatja meg azt, hogy a jövőnek ez a rendkívüli alakja miként gyökerezik a multban. Bemutatjuk most egyszersmind apai részről családfáját táblázatban is a már ismertetett adatok alapján. 

(Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza – a Kisfaludy-Társaságtól a Széher Árpád jutalommal kitüntetett pályamű – A Kasselik-Alapítványból kiadja a Kisfaludy-Társaság I. kötet – Bp., 1896.)